Hamis adat lefejtés

Jééézus Mária!

2019. május 15. - Sziklaszilárd

jeezus_maria.jpgHűűű Barátaim! Ez meleg volt!

Tegnap annyira, de annyira nem értettem a dolgokat, hogy mindenhol bábuként funkcionáltam és hát kellett nagyon az inspirációs anyag!

Szerencsére 2 módja is van, hogy ezt megszerezzem. Egyrészt a szellemi, másrészt a testi oldal.

Márciusban böjtöltem utoljára és azt hittem, hogy most már engem a szilárd kaja nem szívat meg, de kiderült mégsem így van. Szóval eldöntöttem, hogy csak shake-elünk újra! Este 10-kor még olyan éhes voltam, hogy az 5. Shake-et is el kellett fogyasztanom, hogy ne kelljen lekaparnom a falat. Ezek az élősködők tényleg értik a dolgukat. A biológus cimborám mondta, hogy 1,5-2 kiló van benned és ha nem kapnak szénhidrátot akkor savat bocsátanak ki magukból és a tested úgy viselkedik mint egy galvánelem. Hát feszült voltam, nem kicsit!

Nyilván meg voltak az életbeli szituációk. Egy hűséges vásárlóm áruló lett, aztán meg én mondtam le egy csoport prezit, mert esett az eső. Elmentem este 6-ra Jim előadására, aki egyből odajött hozzám és bemutatkozott, mert tetszett neki a Freewinds-es pólóm - mondta, hogy ő már 27x volt ott, majd adott egy névkártyát. 

Aztán elkezdte az előadást, de annyira feldobott tónusa volt, hogy nem volt reális. Amiket mondott abszolút egyetértettem, de mint egy úri konzerv konszolidáltan csak tapsolgattam. 

kajakoma00.jpgA kaja kómám folyamatosan tartott. Milyen érdekes, hogy azt mondta, hogy 5x kell megcsinálni egy bizonyos tanfolyamot, hogy úrrá tudj válni a környezeted felett és nekem az 5. shake ütött be.

11-kor világosabbá vált a szoba és megfogadtam, hogy én többet nem eszek ;)

Reggel olyan királyul voltam, hogy ki tudtam volna mozdítani a Földet a pályájáról!

Most délután fél 5 van. Ilyenkor szoktam kajálni. Hajni nem tisztelte a böjtömet és csinált valami kaját! De én ellenálok!

Tudod milyen érzés az, ha nincs benned tompító anyag? Sokkal tisztábban érzékelsz és sokkal, de sokkal jobban érzed magad!

Van egy vásárlóm, akinek most jött meg a teszt eredménye.
Felhívtam, hogy van egy rossz és egy jó hírem (Hát, én még ilyen negatív értéket nem láttam, viszont ennek ellenére még mindig él!), melyiket mondjam? Mondta, hogy egyiket sem! Brilliáns! Mert szellemileg qva jó állapotban van és nem lehet őt értékelni. De már issza az olajat, szóval tenni akar érte! Egyébként nagyon erős lénynek kell lennie, hogy egy ilyen állapotban lévő testet kezelni tudjon!

Mondtam a házunkban lévő valutás fickónak lent, hogy böjtölök és hogy régen nem voltak problémáim a kajától. Azt mondja, mert nem figyelté rá. Ez így is van. 

Csak az a gáz barátom, hogy ez rövidtávú "nem baj" volt. 15 év kell ahhoz, hogy egy gyulladás krónikussá váljon. És mivel kialakult a magas vérnyomás, szívritmuszavar, aranyerem, túlsúlyom stb nyilvánvalóvá vált, hogy valami gáz van. Hát nem cserélném el a mostani életemet az akkoriért.

Élhetsz tudatlanul és reménykedhetsz, hogy minden jó lesz, de ezt a testet használod és nem mindegy, mikor kell lecserélned!

;)

Szóval este 9-kor?

sziv_prezi.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alvasspecialista.blog.hu/api/trackback/id/tr4014828556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása